Hogyan legyünk aranycsapat?

Nézzünk rá egy focimeccsre, ahol a pályán az egyik csapat működésére koncentrálunk. A fejünkben egy olyan kép áll elő, ahol mindenki szereti egymást, bizalmon alapul a játék.  A focisták azon igyekeznek, hogy minél több gólt lőjenek ezzel elérve, hogy közösen győzzék le az ellenfelet. Passzolnak, figyelnek egymásra és végig egy partneri kapcsolatban játszanak a pályán.

Ez az ideális világ. Milyen lehet a valóság, ha egy nem túl profi csapatról beszélünk?

• Nem szeretik egymást, sőt lehet rühellik is egymást a magánéletben.
• Bizonytalan, hogy mennyire számíthatnak egymásra, ezért nincs is bizalom köztük.
• Közös a céljuk, de sok esetben az egyéni céljaikat helyezik előtérbe, nem a csapatét. “Én rúgok rá a kapura, nem passzolok!” Hiába van közelebb egy csapattársunk a kapuhoz és nagyobb eséllyel lőné be a labdát, ÉN nekem kell gólt lőnöm. Ettől leszek ÉN sikeres.

Valószínűleg a fenti pontok több variánsban is megjelenhetnek.
A kérdés az, vajon mikor leszünk sikeresek? Meddig jutunk el a ligában ezen működési modellel? Hol van a plafonunk?

Azt gondolom, hogy ugyanez a működés megjelenik a szervezetek életben is legyen az agilis vagy sem. Napok vagy akár hónapok is telnek úgy el, hogy nem tudjuk miért dolgozunk, vagy amit csinálunk egy adott nap, az hogyan kapcsolódik a szervezet céljaihoz. Ha véletlen mégis tudjuk, akkor sok esetben a “nem szeretjük egymást” vagy a saját egónk vakít el és helyezkedik reflektorfénybe, ahelyett, hogy megállnánk átgondolni miről is szól most az adott szituáció. Elkönyveljük, hogy a másik nem ért minket, ő csak azért akarja azt, hogy nekem rossz legyen. Az, hogy közös ötletünk legyen valamire az szóba se jöhet, nehogy már közösen ismerjenek el. Lehetne még folytatni.Tehát ahogy a pályán is meglátszik az, hogy egy csapat nem együtt játszik, nincsenek egymásra hangolva, ez ugyanúgy látszik a szervezeten is.

Nem kérdés, hogy lehet így játszani, viszont ne csodálkozzunk, ha nem kerülünk be a profi ligába. 
Mik a jellemző tünetek, amikor érdemes elgondolkodni, hogy mi vajon melyik osztályban játszunk?

• Ülünk 8 órát, megcsináljuk, amit mondanak, de az esetek többségébe eszünkbe se jut, hogy az adott napi munka hogyan kapcsolódik a szervezet céljaihoz, ahhoz, hogy boldog ügyfeleink legyenek vagy versenyképesek legyünk. Az pláne eszünkbe se jut, hogy kikkel kéne kooperatívan együtt dolgoznunk.
• Az egyéni érdekek jelennek meg a szervezet érdekeivel szemben: Nehéz meghoznom egy döntést, ezért nem hozom meg. Nem vállalom fel, amit gondolok, mert olyan ciki. Minél több emberem legyen, mert attól sikeres leszek (vagy annál nagyobb hatalmam/befolyásom van a szervezetre). Képesek vagyunk a saját kis egyéni érdekünket háttérbe helyezni a szervezetével szemben?
• Ülök egy meeting-en, ahol fogalmam sincs miért kell ott lennem. Fókuszálatlan meeting-eken ülünk, aminek se eleje se vége. Egyáltalán miért van ott 50 ember? 
• Csapatokon átívelően nem tudunk kooperatívan dolgozni, mert versenyt csinálunk, hogy ki a jobb. Beismerni és eltanulni a másiktól, hogy valamiben jobb, azt biztos, hogy nem. Hát milyen ciki már, hogy ők jobbak, mint mi? Inkább azt mondjuk, hogy “nálunk ez nem működik”. Ezzel el is intéztük miért ne tanuljuk el a másiktól azt, ami neki jól megy és lehet nekünk is segítene.

A nagy kérdés az, hogy hova akarunk eljutni? Akarunk-e az első osztályban játszani vagy elég a NB2 nekünk? Netán egy kisvárosi foci csapat szeretnénk lenni? 
A cél alapján más és más fajta kultúrára és taktikára van szükségünk. Viszont ha elérjük a plafont, képesek vagyunk változtatni? Mi kell hozzá, hogy képesek legyünk rá?

Mondanám, hogy megmondom a tuti válaszokat, de nem tudom megtenni. Mindenkinek a saját célját kell belőni, hogy hová szeretne jutni, majd fel kell építenie a csapatot és bejárni a célhoz vezető utat. A focistáknak sem megy másképp: elesnek, megrúgják, felállnak, újrakezdik, gyakorolnak, gyakorolnak, hibáznak, rájönnek, hogy másképp kellene csinálni, változtatnak, gyakorolnak, újra elbuknak, felállnak és mennek tovább. Ha nem a profi ligában akarunk játszani, akkor van egy pont, ahol megállunk és nem megyünk tovább. Viszont, ha a profi liga a cél, azért igen is nagyon sokat kell dolgoznia mindenkinek, nem csak az edzőnek. Az összes játékos felelős. Mindenkinek megvan, hogy mit tesz bele, hogy az adott meccs létrejöjjön, még akkor is ha veszítünk. Vajon a játékosok látják a saját felelősségüket? Vagy csak a másikét? Ez is egy nagy mérföldkő.

Azt a kérdést érdemes feltenni magunknak, hogy mi kell ahhoz, hogy azonosuljunk a szervezeti célokkal és a saját egyéni célunkat hátrébb soroljuk a szervezet érdekében? Ha ez sikerült, akkor mit tudunk tenni, hogy másokat is erre ösztönözzünk? 

Ahhoz, hogy minél több gólt lőjünk és a legjobbak legyünk nem elég csak 11 embert felállítani a pályára és azt mondani nekik, hogy “irány lőjetek gólt”! Igencsak komoly munka kell, hogy folyjon a háttérben, mire megtaláljuk és összegyúrjuk a 11 játékost, akik együtt akarnak a profi ligába jutni. 

Te mit gondolsz, ti hol játszotok és hova szeretnétek eljutni? 

Csapat vagy csoport?

Csoport vagy csapat? A mi szakmánkban többször előfordul kérdésként, legalább is bennem biztos.

Mitől lesz több ember összeültetve egy csapat, nem csak egymás mellett ülő emberek kupaca? Agilisak lesznek attól az emberek, ha egymás mellett ülnek?

Szerintem nem, ha nincs közös cél, vízió és egymásra utaltság. Közös munka… mit jelent ez?
A héten teljesen más téma kapcsán beszélgettem egy vezetővel, aki segített nekem elmagyarázni milyen fejlesztési környezeteket használunk és hogyan fog zajlani a jövőben a release-elés. Ezzel a témával kapcsolatban szintén a héten egy másik Agile Coach ismerősömmel is beszélgettünk, aki ebéd közben elkeseredve mesélt nekem hogyan nem sikerül neki megértetnie az emberekkel a user story szintű release-elést. Ez elindított bennem egy gondolkodást a témáról, hiszen valljuk be találkoztam már hasonló szituációval. 

Sokszor érzem, hogy az emberek nem értik miért kell egy helyen ülniük, amikor elkezdődik az agilis transzformáció, de persze megteszik, mert ezt kérték a vezetők.  “Ettől leszünk agilisak?” – kérdezik. Erre azt szoktam válaszolni, hogy természetesen nem, ha továbbra is úgy dolgoztok ahogy előtte. Az hogy egymás mellett ültök, csak az első lépés ahhoz, hogy kicsit “szem előtt” legyetek egymásnak.

Miért számít ez? Nos nézzük csak… az a célunk, hogy az üzlet és a fejlesztés minél közelebb legyen egymáshoz. Ezt szerintem annak, aki szoftverfejlesztésben dolgozik vagy dolgozott valaha nem kell magyarázni. Hogyan is épül fel egy csapat?
Van benne üzleti szakértő, frontend fejlesztő, backend fejlesztő, tesztelő és még lehetne sorolni. Mindenki a saját területéhez ért a többiekéhez pedig semmit vagy csak keveset. Az pedig, hogy egy feladaton együtt dolgozzanak, ó hát erről szó sem lehet, “eddig sem így szoktuk”. Mindenki fogja a kis saját feladatát, eldolgozgat rajta és kész.

Nos akkor ez egy csapat? Az én olvasatomban ez elég messze van egy csapattól. Ez inkább X összeültetett ember, akik semmit nem tudnak egymás munkájáról.

Mégis hogyan lesz ebből csapat?

1. Ha teljesen külön dolgoznak továbbra is, akkor sehogy. A csapatnak kell egy cél, egy vízió, ami mentén meghatározzuk a létüket és egymásra utalással tudják elérni a közös célt.

2. Ha sikerült a célt, missziót meghatározni utána jöhet a következő lépés. Hogyan dolgozunk mi ezért a célért?
Ilyenkor mindenki elmondja hogy hát én megcsinálom a backend-et én meg a frontend-et és így tovább. No de összeérnek ezek? Jaaaa, azt nem… Általában én azt szoktam ilyenkor alkalmazni, hogy együttdolgozásra bírom őket. Ehhez nagy segítség az, ha end to end user story-kat határozunk meg.

Itt kezdődik a neheze. Hogyan csináljuk ezt?
Olyan feladatokat kezdünk el definiálni, ami átfogóan nézi az üzleti igényt, nem feldarabolva.
Vegyünk egy nagyon egyszerű példát. Én mint ügyfél szeretném egy helyen kezelni az összes könyvem, hogy mindig tudjam pontosan milyen könyveim vannak és melyikeket olvastam már el. Tudok újat felvenni, a meglévőket szerkeszteni és törölni. Hogyan lehet ezt darabolni?
A nem túl hatékony megoldás: 

1. Valaki kitalálja hogyan nézzen ki a felület.
2. Valaki lefejleszti a tárolt eljárásokat és az adatbázist táblákat, ahol tároljuk az adatokat és amik segítségével visszakérdezzük az adatokat.
3. Valaki megcsinálja a controller-eket és a html-t, ami megjeleníti a grid-et.
4. Valaki design-olja az elkészült oldal.
5. Végül jön egy tesztelő, aki szétszedi az egészet.

Hol van itt a csapatmunka? Mindenki a kis szeletével amikor elkészült, azt tovább adja a másiknak és közben eltelt 2 hónap. A megrendelő ha ránéz, közli velünk, hogy “én nem ezt kértem”. Ez egy tipikus példája annak, hogy ugyan egymás mellett ülünk, de inkább csoportként, minthogy csapatként.

Hogyan csináljuk ezt csapatként?
Én, mint aki hozza az ügyféligényt szólok a srácoknak, hogy van egy új feladatunk (az még jobb ha maga az ügyfél is jön velünk). Elmondom nekik, hogy mit kéne csinálni és közösen kitaláljuk hogyan tudunk ebből bármit is minél hamarabb megmutatni (MVP szemlélet) és hogyan tudjuk darabolni. Mint ahogy láttuk fenn is nem az lesz a megoldás, hogy szétdaraboljuk azokra a részekre, hogy ki mihez ért. Így semmi esélyünk arra, hogy együtt dolgozzunk.

Csinálunk olyan feladatokat, ami nem csak egy embert, hanem az egész csapatot érinti.

A user story-nk az, hogy megjelenítjük a grid-ben az adatokat és lehet új elemet felvenni. Simán befutható 2 hét alatt és még az ügyfél is boldog lesz, ha láthatja hol tartunk. Tehát neki látunk együtt, kénytelenek leszünk egymásnak segíteni. A backend fejlesztő nem tudja a frontend fejlesztő nélkül megcsinálni a munkáját, muszáj egyeztetniük ki hogyan képzeli el az összeérést. Ez igaz mindenki másra is. Máris hirtelen van értelme annak, hogy egymás mellett ülnek az emberek. 

Jönnék egy házépítős példával (aki ismer tudja hogy ezeket szeretem, az autós példák túl férfiasak). Van egy kőműves, egy ács, egy villanyszerelő és a többi. A háztulajdonosnak az lesz a célja, hogy minél hamarabb kész legyen a háza.
Hogyan fog a leggyorsabban felépülni a ház? Remélhetőleg akkor, ha ők összedolgoznak és beszélnek egymással. Ha fogalmuk nincs egymásról, hogy hogyan állnak épp, nehéz lesz azon dolgozni, hogy minél gyorsabban befejezzék a munkát. Várnak egymásra heteket, emiatt a tulaj meg már kitépte a fél haját. Mi a célja az összes munkás embernek? Az, hogy a ház felépüljön.
Hogyan érik ezt el a leggyorsabban? Ha összedolgoznak, nem akkor ha egymásra várnak és fogalmuk sincs, ki hogyan halad. A jéghegy csúcsa, ha véletlen még egymásnak is besegítenek, ha csúszás van, mert érdeklődne nézi mit csinál a másik és hogyan tudna neki segíteni, hogy beérjenek a célba minél hamarabb. 

Nos ez az, amikor már csapatról beszélünk, nem csoportról. Amikor tűzön vízen át segítenél a másiknak, még ha nem is értesz annyira hozzá, hogy beérjetek a célba. Ha kell nekiállsz tesztelni, vagy elkezded tanulni a másik munkáját.
A lényeg, hogy ha valaki lemarad vagy elakad odaálltok mellé és húztok együtt a cél felé. Néhányan azt mondják ez sokkal hatékonyabb és gyorsabb szállítást hoz magával, ahol az ügyfél is boldog. Az eddigi tapasztalataim alapján egyetértek.
Az élmény, amikor pár ember elkezd csapatként működni, csodálatos érzést kelt bennem. Erővel teli tankként törnek előre. Nekem ezt jelenti csapathoz tartozni.

Neked mit jelent?